Talán már tudjátok, de a tavalyi évben anyukája lettem egy imádnivaló kisbabának. ♥ Jelenleg ő lett a mindenem: az éjjelem, a nappalom, de még az inspirációm fő forrása is!
Azt már a születése előtt tudtam, hogy szeretnék mosható pelenkát használni nála. Anyáink sokat tudnának mesélni erről, ami a legtöbb rémtörténettel ellentétben ma már egy egyszerűen használható, könnyen tisztítható, nem utolsó sorban pedig roppant csinos viselet a rengeteg színes mintának köszönhetően. Miután az idei évtől teljesen átálltunk erre az eldobható pelenkákról, azóta motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretném ezt az érzést grafikába, s egyszersmind ékszerben megjeleníteni.
Itt jött a neheze. Az első pillanattól a pelenkás földgömb volt az, amit el tudtam ehhez képzelni, de azt gondoltam, lehet, hogy ez kicsit sok lenne... Ezért inkább mindenféle mással kísérleteztem. Pislogó szemes pelenkák, I ♥ New York inspirálta szöveges próbálkozások... A második, feliratos verzióról kitűzők és egy fotó is készült a kedvenc merinói gyapjú pelenkánkkal, de a szemestől inkább megkímélnélek Titeket, mert az "ez egy pingvin?" még egy enyhe megjegyzés volt rájuk. :)
Végül sok-sok mellékvágány után csak leskicceltem a pelenkás földgömböt és bevallom, szinte az első pillanattól IMÁDTAM! Néha nagyon nehezen elégszem meg egy-egy grafikával, de ez az első perctől kezdve szerelem volt, minimális korrekciókat végeztem csak rajta a digitális változat elkészülése óta. A kibújó, apró levelek, amik az utolsó elemek voltak a rajzomon pont olyanok lettek, mint hab a tortán: témába vágóak, ugyanakkor tovább gondolva cuki babahajra is asszociálni lehet rájuk.
S mi ez a jótékonykodás? Úgy érzem, alkotóként és főleg szülőként nagy felelősség hárul rám azzal, hogy korán megtanítsam a gyermekemet a környezetvédelem fontosságára. Éppen ezért az itt látható grafika egy most készülő jótékonysági kollekció alapjául szolgál, aminek az eladásaiból egy itthoni vagy külföldi szervezetnek / alapítványnak szeretnék adakozni. Ezzel szeretném viszonozni azt a sok jót, amit az elmúlt pár hónap elmélkedése és hulladékmentességre való törekvése, s legfőképpen Ti adtatok, ezért magas minőségben, ám számomra úgymond veszteségesen, jótékony célokra szeretném felajánlani az így beérkező bevételemet. Ennek elkészüléséig még egy kis időt kérek, mert nem szeretnék megalkudni és a csomagolást is szeretném a legkörnyezetkímélőbb módon elkészíteni - amint elkészülök, jelentkezni fogok a kollekcióval itt a blogon.
Addig is, amíg dolgozok a darabokon kérlek írjátok meg, Ti melyik környezetvédelmi szervezet számára ajánlanátok fel az így befolyó összeget? Bátran írjatok hazai és külföldi neveket is, ötleteljünk közösen!